Muraközi Energetikai Ügynökség Kft.

A Muraközi Energetikai Ügynökség Kft bemutatása

A Muraközi Energetikai Ügynökség Muraköz megye központjában tevékenykedik. Az energiahatékonyság és megújúló energiaforrásokkal foglalkozó Ügynökség számos projektet valósított meg, illetve vett részt bennük. Az Ügynökség már a megalapításától kezdődően foglalkozik EU-s projektekkel is, kezdetben az IEE programban vett részt, melynek fő célja a fenntartható fejlődés népszerűsítése. Ezt követően a SI-HR Operatív Program keretein belül három projektben vett részt: az IR-OVE és BIOREGIO projektek fő célja az energiahatékonyság és megújuló energiaforrások területén belül a hálózatépítés és együttműködés ösztönzése kis- és középvállalkozások, fejlesztési ügynökségek, intézmények és kutatóközpontok számára. Az EupeR projektben – amely szintén a SI-HR Operatív Program forrásaiból valósult meg – vezető partner szerepet töltött be. A projekt az energiaszegénységről, a háztartások energiamegtakarításáról, valamint az energiahatékonysággal kapcsolatos jogszabályok feltérképezéséről szólt.  Az INTERREG CENTRAL EUROPE program keretein belül pedig kettő nagy projektben vett részt: a Dynamic Light és RURES című projektekben. A RURES projekt legfőbb célja a vidéki területek energiahatékonyságának növelése volt, azaz hogy kihasználják a lehetőségeket, amelyeket a megújuló energiaforrásokból származó energiák nyújtanak. A Dynamic Light projekt célja a CO2-kibocsátás csökkentése és az energiahatékonyság növelése a közvilágítás területén. A projekt további fő célja az önkormányzatok világításának és infrastruktúrájának fejlesztése, a felhasználás helye szerinti energiahatékony gazdálkodás. INTERREG V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretein belül az EE SUN projekt megvalósításában szintén projektpartnerként vett részt az Ügynökség. E projekt fő célja egy közös módszertan kidolgozása a többlakásos épületek energiafejlesztéséhez, szorosan együttműködve a magyar-horvát határon átnyúló intézményekkel. Az Ügynökség szintén részt vett az INTERREG Danube Transnational Programme Seed Money Facility keretein belül a RuGeoHeat projekt megvalósításában, melynek célja, hogy elemezze a geotermikus energiafelhasználást és ezen energia vidéki és külvárosi területeken fűtésre való felhasználását. Az Ügynökség jelenleg az INTERREG Central Europe program keretein belül az ENES-CE projekt megvalósításán dolgozik. A projekt fő célja a közintézmények energetikai kapacitásának növelése a lakossággal szorosan együttműködve. 2020 júliusában az INTERREG V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretein belül két projekt megvalósításába kezdett, ezen projektek a CO-EMEP és SEPIaM-CC. A CO-EMEP projekt fő célja a határon átnyúló területek között az együttműködés növelése, az energiagazdálkodás javításának és az energiaszegénység csökkentésének érdekében. A SEPIaM projekt fő célja a határon átnyúló területeken található közintézmények  kapacitásának növelése a fenntartható energiatervezés és klímaváltozás-csökkentés terén. A határon átnyúló projektek megvalósítása mellett az Ügynökség a Muravidék vállakozói számára projektinformációs tanácsadást és az energiaszektort érintő oktatási szolgáltatásokat is nyújt annak érdekében, hogy azok energiahatékonyabbakká váljanak és növeljék a megújuló energiaforrások használatát vállalkozásukban. Az Ügynökség 2016 óta vesz részt a muraközi közintézmények energetikai felújítási projektjeinek megvalósításában, az elkövetkező években pedig a középületek felújítását érintő projektekre fekteti a hangsúlyt.

Tapasztalatok

A nemzeti, határon átnyúló és transznacionális programok mellett az Ügynökség energiahatékonysággal, megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos stratégiai és tervezési dokumentumok kidolgozásával is foglalkozik. Például a települések számára fenntartható energetikai és éghajlatváltozási cselekvési terveket készít (pl.: Muraköz megyének egy hároméves energiahatékonyságon alapuló cselekvési tervet dolgozott ki, stb.). Mindemellett az Ügynökség a városok, önkormányzatok és megyék közvilágításának, lakóházak és egyéb épületek energetikai auditjainak fejlesztésére és megvalósítására szakosodott. Továbbá támogatást nyújt a kereskedelemi, turisztikai épületek, lakó- és családi házak, valamint a középületek energetikai felújításának projektjeihez, az épületek energetikai felújításával és a megújuló energiaforrások állami szektorban történő felhasználásával kapcsolatos pályázati felhívások elkészítéséhez. Megyei szinten az Ügynökség felel Muraköz megyében a középületek szisztematikus energiagazdálkodásáért, adatfrissítési szolgáltatásokat nyújt, valamint ezen épületeknek az Energiagazdálkodási Információs Rendszer (EMIS) részletes elemzését szolgáltatja.

A projekt csapat tagjai

Maja Bratko, projektmenedzser
Nikola Gradinščak, szakmai koordinátor
Nina Jurinić, pénzügyi és adminisztrációs menedzser

_________________________________________________________________________________________

Zala Megyei Önkormányzat

A Zala Megyei Önkormányzat bemutatása

A Zala Megyei Önkormányzat székhelye a megyeszékhelyen, Zalaegerszegen található. A szervezet főként területfejlesztési, vidékfejlesztési, területrendezési és koordinációs feladatokat lát el. E feladatai keretében megalkotta a megye területfejlesztési koncepcióját, majd programját, végül a megyei források felhasználásának koordinálása céljából a megye integrált területi programját. Az önkormányzat kiemelt célja a gazdaságfejlesztési és településfejlesztési célra rendelkezésre álló uniós források felhasználásának hatékony, szinergiát biztosító megtervezése volt és a megvalósítás koordinálása során is arra törekszik, hogy adottságaira építve komplex, egymást erősítő, földrajzi összefüggéseket is mutató projektek valósuljanak meg. Az önkormányzat kiemelten fontosnak ítéli a munkahelyteremtő beruházásokat, az infrastruktúra fejlesztéseket és a turizmus fejlesztését, továbbá mindazon törekvéseket, amivel elősegíthető a megye vidéki lakosságának megtartása, a vidéken élők életkörülményeinek javítása.
Az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a környezet- illetve klímavédelemre is. Ezt igazolja, hogy a közelmúltban elkészített „Zala Megye Klímastratégiája 2018-2030“ végrehajtásáért és koordinációjáért a Zala Megyei Önkormányzat felelős.

Tapasztalatok

A Zala Megyei Önkormányzat több határon átnyúló, illetve transznacionális projektben vett részt az elmúlt évek során. Az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 forrásaiból támogatott IronCurtainCycling című projektben vezető partnerként volt jelen. A szintén szlovén-magyar együttműködésből megvalósuló Guide2Visit projektben partnerként vett részt. Az Interreg Danube Transnational Programme-ból finanszírozott INSiGHTS projektben, illetve a Landsupport című HORIZON2020 projektben szintén partnerként tevékenykedett. Az Interreg Central Europe keretében megvalósuló RURES projekt is fontos mérföldkőnek számított, hiszen itt a legfőbb célkitűzés a megújuló energiaforrásokban rejlő potenciál kihasználása és az energiahatékonyság növelése volt a rurális területeken. Jelenleg öt futó projektben működik közre: az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretein belül zajló Women-Puls projektben vezető partnerként van jelen az önkormányzat, míg a szlovén-magyar együttműködésben megvalósuló capCROSSplan nevű projektben partnerként tevékenykedik. Ez utóbbi a határmenti intézmények kapacitásának növelésére törekszik. Továbbá magyar-horvát viszonylatban a CO-EMEP c. projektben vesz részt, amely az energiaszegénység csökkentésére irányul a határmenti térségben. Szintén horvát vonatkozású a Riverside c. projekt, amelynek célja a Duna-Dráva-Mura vonalon egy közös természetvédelmi irányítási politika létrehozása. Jelenleg egy transznacionális projekt fut, ez a Dream Road nevet viseli, és a roma felzárkóztatást célozza meg. Összességében kijelenthetjük, hogy a ZMÖ jelentős tapasztalattal bír nemzetközi partnerségben megvalósított, uniós támogatású projektek előkészítésében és megvalósításában, amely garanciát jelent a hatékony projektmegvalósításra.

Projekt csoport

Pál-Harmath Judit, projekt-és kommunikációs menedzser
Porkoláb Judit, tematikus szakértő
Hellerné Vizsy Rita, pénzügyi menedzser

_________________________________________________________________________________________

*A tartalom kizárólag az Muraközi Energetikai Ügynökség felelősségi körébe tartozik. Az itt megtalálható anyagok nem tekinthetők olyanoknak, mint amelyek az Európai Unió és / vagy a HU-HR Interreg V-A CBC Program Irányító Hatóságának hivatalos állásfoglalását tükrözik.